Platán Pódium Könyvbemutató Gazda Albert: Leningrád

Egy kortárs mű, kortárs szemmel. Ezzel a filozófiával indította el az Óbudai Platán Könyvtár 2021-ben új irodalmi sorozatát a Platán Pódiumot. A pódiumbeszélgetések alatt egy kötetlen, izgalmas irodalmi kérdéseket boncolgató, olykor mélyinterjúba is átmenő beszélgetés részesévé vállhatunk. A Platán Pódium felkért állandó beszélgető partnere Vass Norbert író-irodalmár. A sorozat vendége volt már Halmai Róbert Margó-díjra jelölt író, Nagyapám című könyve kapcsán és a Margó-díjas Mécs Anna írónő is.

A Platán Pódium következő meghívott vendége Gazda Albert újságíró, akivel a 2021-ben megjelent, Margó-díjra jelölt Leningrád című könyvéről Vass Norbert író-irodalmár beszélget 2022. június 14-én 18 órától személyesen az Óbudai Platán Könyvtárban.

Gazda Albert 1966-ban született a kárpátaljai Técsőn, majd 1991-ben települt át Magyaraországra és kezdett el újságíróként dolgozni. Főszerkesztője volt az Origonak, vezetőszerkesztője az Indexnek és főszerkesztő-helyettese a Magyar Nemzetnek a lap megszűnéséig. Jelenleg a 444.hu internetes portál szerkesztő munkatársa. 2002-től több kiadvány társszerzőjeként is találkozhattunk az íróval, mint a Boremberek (2002), Magyar lakok – Kárpátalja (2012), Az élet értelme – Magyar Jégkorongkönyv (2016). 2021-ben jelent meg első önéletrajzi ihletésű regénye, a Leningrád, melyet Margó-díjra jelöltek.

A könyv a Szovjetunióhoz tartozó, Técsőn élő magyarok mindennapjait eleveníti fel, ahol bár a moszkvai idő pereg, az órákat mégis a magyar tévé híradójához igazítják. A két világ között rekedt, „kint is vagyok, bent is vagyok” életérzéssel viaskodó közösség szemszögéből mesél egy hanyatló birodalom utolsó óráiról. A szerző élete első tizenhét évéből eleveníti fel a karaktereket, az érzéseket, a helyeket, a könyv mégis túlmutat az önéletrajz műfaján, inkább fejlődéstörténet, mint nosztalgia.

A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött!  Regisztráció: rendezveny@platankonyvtar.hu    

 

Platán Pódium: https://www.youtube.com/watch?v=95grbE9nLRA

                             https://www.youtube.com/watch?v=nnynwAZ1L-Q

 

Forrás:

https://konyvterasz.hu/a-szovjetunobol-jottem/

https://444.hu/2021/06/06/amikor-gazda-albert-szovjet-kisgyerek-volt  

2019 2020 2021 2022 2023 2024